
Tarkövi Gábor
A művész 1969-ben született Esztergomban, muzsikus család gyermekeként. Első trombita leckéit 9 évesen kapta édesapjától, Tarkövi Istvántól. A Komárom-Esztergom megyei Csolnokon nőtt fel, ahol a helyi sváb fúvószenei hagyományokat szívhatta magába, melyek aztán teljes zenei pályafutására nagy hatással voltak.
A győri Richter János konzervatórium elvégzése után tanulmányait a Liszt Ferenc Tanárképző Főiskolán Geiger György növendékeként, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémián Varasdy Frigyes irányítása mellett folytatta.
Budapesti tanulmányait követően művészi fejlődésére elsősorban Kurtág György és Hans Gansch voltak nagy hatással.
Zenekari pályafutását a Württenbergi Filharmonikusoknál kezdte, mint váltó-szólótrombitás. Ezután a Berlini Szimfonikus Zenekarnál (a mai Konzerthausorchester) folytatta pályafutását szólótrombitásként. 1999-ben pedig a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának szólótrombitása lett.
2004-től a Berlini Filharmonikusok szólótrombitása.
Nagyzenekari munkássága mellett gyakran játszik kamarazenét a Pro Brass, az Austrian Brass Connection, a Wien-Berlin Brass Quintet és a Berlin Philharmonic Brass Trio tagjaként.
Az egész világon elismert művész, aki a Berlini Filharmonikusokkal, a Bajor Rádió Kamarazenekarával, a Kínai Nemzeti Filharmonikusokkal, a Londoni Szimfonikus Zenakarral és más nagyhírű zenekarokkal rendszeresen lép fel Európa, az Egyesült Államok és Ázsia koncerttermeiben.
2008 óta kizárólagos szerződés köti a Swiss Tudor Classic kiadóhoz, ahol ezidáig 4 CD-je jelent meg, melyek mind a szakma, mind a kritikusok részéről jelentős elismerésben részesültek.
A Berlini Filharmonikusok Herbert von Karajan Akadémiájának előadója, továbbá a világ számos pontján tart mesterkurzusokat.
2018 óta a Berlini Művészeti Egyetem trombita professzora.
INTERJÚ TARKÖVI GÁBORRAL
Mikor, hol, hogyan zajlott le első találkozásod a Schagerl
márkával, mik a legkorábbi emlékeid ezzel kapcsolatban?
Nagy szerencsémre 1995-ben bekerültem a világhírű Pro Brass rézfúvós együttesbe. Az együttesnek akkoriban több magyar tagja is volt, velük is fantasztikus volt együtt muzsikálni, de számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy a nagyszerű trombitaművész, Hans Gansch mellett ülhettem, vele zenélhettem együtt. Hansot már ezt megelőzően is volt szerencsém ismerni - körülbelül 6 hónappal korábban a növendékévé fogadott. A Bécsi Operába járhattam hozzá órákra, ami szintén egy felemelő érzés volt. Hans akkoriban hivatalosan még nem tanított, a Bécsi Filharmonikusok elsőtrombitása volt, de elmondhatom, hogy néhány óra alatt is meghatározó fejlődést értem el a segítségével.
A Pro Brass-szal jártuk Ausztiát, így Mankban is koncerteztünk 1995-ben. A délelőtti főpróba után szólt Hans: „Gyere, nézzünk be a Schagerlhez, hátha van nála valami érdekes, amit kipróbálhatnánk!” Így is történt, átautóztunk Hörsdorfba, és úgy éreztem, ez Hansnak olyan volt, mintha haza ment volna.
Az idősebb Karl Schagerl és az idősebb Hans Gansch között ugyanis akkor már régóta baráti és kollegiális kapcsolat állt fenn: Hans Gansch senior karmestere volt a szomszéd falu fúvószenekarának, melyben a két család együtt muzsikált, így Hans Gansch junior, valamint Karl Schagerl fiai, az ifjabb Karl Schagerl és Robert is. Karl Schagerl senior egy zseniális ember, mindenhez ért, bármibe belefog, sikerre viszi. Akkoriban réz- és fafúvós hangszereket készített, javított, sőt, hegedű készítéssel is foglalatoskodott. 1961-ben alapította meg a cégét, ahol mindenféle hangszereket javított - ez volt a Schagerl Musikhaus elődje. Amikor nyugdíjba vonult, az üzlet vezetését a fia, ifjabb Karl Schagerl vette át. A másik fiú, Robert pedig trombita és rézfúvós hangszerkészítést tanult. Amikor meglátogattuk őket, mindig megmutatta a legújabb hangszereit. Hans ezt a munkát nagy érdeklődéssel követte és próbált tanácsokkal, ötletekkel segíteni. Amikor együtt kerestük fel őket, az én véleményemet is kikérték, így szép lassan én is „családtaggá” váltam.
Hogyan lettél magad is felhasználóvá, mi volt az első Schagerl hangszered?
A következő év nyarán Hans egy B és egy C trombitával a kezében állított be az egyik Pro Brass próbára. Azt mondta: „Na, ezeket próbáld ki, ezek jók!” Összesen 2 párat készített Robert, egyet Hansnak, egyet nekem. Én attól a pillanattól kezdve Schagerleken fújok.
Akkoriban az igazán jó trombiták a Monke és a Lechner voltak. Csakhogy a Monkera minimum egy évet kellett várni, és egy jó Lechnerhez sem volt könnyű hozzájutni. Így számomra ez egy óriási dolog volt, hogy kaptam két olyan trombitát, amelyek nagyon szépen szóltak, és nagyon jó volt az intonációjuk is. Tehát 1996-ban jutottam hozzá az első Schagerl hangszereimhez, melyektől a legelső pillanattól kezdve boldog voltam.
Aztán elég komoly evolúción ment át a márka. Kezdetben volt a Classic Line, meg a Jazz Line. Az egyik a forgóventiles, a másik a pumpás modell. Egyféle B és egyféle C mindegyikből. Ez így volt talán 1999-ig. Ezek a hangszereik kifejezetten sikeresek voltak. De aztán jelentkeztek olyan zenészek, akik kicsit nagyobbat, vagy kicsit kisebbet szerettek volna. Ekkor jött ki az úgynevezett bécsi modell, aztán a W-2001, ezek már kicsit másfélék voltak. Aztán érkeztek a D1 és D2 jelű B trombiták. D, mint Deutsche. Ezek kicsit nagyobb menzúrájúak voltak, mint a bécsi modellek. Én a Classic Line B trombitáva fújtam egészen 2015-ig, nagyon szerettem, azzal nyertem a próbajátékaimat is.
Hogyan váltál Schagerl endorzerré? Általánosságban milyen feladatokkal, kötelezettségekkel, előnyökkel jár ez a státusz?
Úgy gondolom, ez a művész karrierje során kialakul. Ha valaki csinál egy hangszert, és az jó, és az, aki azon játszik, esetleg elnyer egy jó állást, azáltal nem csak a zenész lesz híresebb, hanem a hangszer is. Én magam is figyelem, hogy a fiatalok milyen trombitákkal nyernek próbajátékokat, és azokat a márkákat szoktam ajánlani. Tulajdonképpen azok a jó hangszerek, azokat érdemes megvásárolni. Azáltal, hogy 1999-ben elnyertem a Bajor Rádió zenekarának szólótrombitás pozícióját, nem csak én lettem híresebb, hanem a Schagerl márka is. Azért lehettem tehát a cég reklám embere – anélkül, hogy ezt nagyon akartam volna - mert egyre jobb zenekarokban nyertem szólótrombitás állást.
2004-ben fölvettek a Berlini Filharmonikusokoz, ahol Velenczei Tamásnak lettem a váltótársa, aki szintén Schagerl trombitákon játszott. A berlinieknél zenélni óriás eredmény volt nekünk Tamással, de nem csak nekünk, hanem ugyanúgy a hangszereinket készítő cégnek is.
Fontos megjegyezni, hogy Schagerlék, ahogy már említettem, első remek hangszereiket Hans Gansch szakmai tanácsai alapján készítették. Ő egy olyan világhíresség volt már akkor is, akire mindenki odafigyelt. Aztán jött Hans testvére, Thomas Gansch és a Mnozil Brass, akik remek munkájukkal szintén a márka hírnevét aranyozták.
Összefoglalva tehát: a karrieremnek köszönhetően lettem reklám ember. A 24 év alatt, amióta együtt dolgozunk, egy nagyon szoros, baráti kapcsolat alakult ki köztem és az ott dolgozók között. Hogy milyen kiváltságokkal jár mindez? Zeneakadémista koromban az volt az álmom, hogy olyan hangszereken játszhassak, amiket kifejezetten a számomra készítenek. Boldogsággal tölt el, hogy ez nekem megadatott.
Mi a te személyes szereped a fejlesztésekben? A „Berlin” modell például egyértelműen a te személyedhez kötődik. Kérlek, meséld el a történetét!
Körülbelül 2011-re jutott el a cég odáig, hogy a trombitáikhoz már minden alkatrészt házon belül tudtak legyártani. Úgy gondolták, helyesen, hogy ezzel sokkal jobban kontrollálható lesz a hangszerek minősége. Ekkor kezdtünk el egy új szérián közösen gondolkodni. És mivel volt egy Hans Gansch modell, Karl javasolta, hogy legyen egy Gábor Tarkövi modell is. Én ezt így nem szerettem volna – helyette a „Berlin” nevet ajánlottam. Fontos elmondanom, hogy Michael Schiller (értékesítési igazgató) segítsége nélkül a hangszer nem sikerült volna ilyen jóra. Ő végig ott volt mellettem, és az elején gyakran mentem a hangszerekkel Hanshoz is. Fújtam neki a régiekkel, aztán az újakkal, sokat segített ő is. Viszont Robert építette a hangszereket, akinek próbáltam a lehető legintenzívebben segíteni. Először csak beszélgettünk, átbeszéltük, mik okozták a minőségi problémákat az azt megelőző néhány évben. És a beszélgetéseink végére Robert pontosan tudta, mit szeretnék.
Az újításokat a B trombitával kezdtük. A 2014 után készült „Berlin” B trombiták már tényleg nagyon jók, különböző professzoroknál tanuló növendékek nyernek velük komoly állásokat. Jó pár éve elkezdtünk dolgozni a C trombitán is, amellyel szintén szép eredményeink vannak. De természetesen úgy látom, még mindkettőn lehet javítani. (A C-n kicsit többet, mint a B-n.) Ami egy nagy pozitívum, hogy a cégnél dolgozó szakemberek nagyon nyitottak, ha bármilyen problémámmal eléjük állok, nem mondják azt, hogy „jó-jó, persze, de ezek a hangszerek már így is épp elég jók.” Ehelyett megpróbálnak még jobbat csinálni, és ez nagyon fontos.
Hogyan látod a cég jövőjét?
Talán az eddig elmondottakból is kiderül, hogy a Schagerl egy nagy
sikertörténet a 90-es évektől, és biztos vagyok benne, hogy ez még
nagyon sokáig így is marad. Örömmel tölt el, hogy ennek a sikernek
részese lehettem - és lehetek a jövőben is.